Zárva találta a Hír TV azt az egri lángosozót, ahová be van jelentve a TISZA Párt
A Hír TV stábja hiába utazott Egerbe.
A Mathias Corvinus Collegium meghívására tartózkodik hazánkban a neves ausztrál újságíró, aki a Hír TV műsorában beszélt arról, hogy a hitválság mellett a nemzetállamok függetlenségének megnyirbálása is komoly veszélyt jelent.
„A normális szerveződési forma a nemzetállam, ahogy az emberiség szerveződik. Ez az a hely, ahol az emberek a demokráciát tudják gyakorolni és lojálisak lehetnek. Viszont nemrég olvastam egy könyvet, aminek az volt a címe, Isten jó neked. Ez azt mondja, hogy ha a Nyugat teljes mértékben hátrahagyja a tradicionális hitét, akkor nem fog tudni túlélni. Nyilvánvalóan a nemzetek egész világszerte erősen kötődnek a hithez, és a hit, a transzcendens világ elfelejtése nagyon veszélyes, különösen a nyugat-európaiak számára” – jelentette ki az ausztrál szakember álláspontját a nemzeti szuverenitással kapcsolatban a televízió kedd esti műsorában.
Majd kijelenti: a nagy kérdés az, hogy a Nyugat tudja-e majd hit nélkül állni a kulturális versenyt a nagyon mélyen hívő tömegekkel szemben? Ausztráliában úgy döntöttek, az ország határait ellenőrzés alatt tartják, ők döntik el, ki léphet be az országba. Noha „bevándorló nemzetként” tekint az ausztrálokra, a neves újságíró mégsem akarná, hogy ezt mások határozzák meg számukra. Az országba érkezők iránt is megfogalmazódik az igény: „Akik elkötelezettek az ausztrál polgári érdekek és értékek iránt, a jogállamiság iránt, amikor Ausztráliában vannak, akkor csatlakoznak-e ahhoz a kulturális szövethez, ami a jövőnket és a múltunkat jelenti” – jelentette ki Sheridan, aki szerint ezzel szemben Európába főleg olyanok jönnek, akik nem akarják elfogadni az európai életformát, a tradíciókat. Hozzátette: a sok jószándékú muszlim megítélését mindig befolyásolja a bajkeverő kisebbség.
„Általánosságban elmondhatom, ha illegálisan hoznak be bevándorlókat Ausztráliába, akkor a törvény szerint, aki ezt elköveti az embercsempész, és nagyon súlyos jogi felelősség terheli” – szögezte le az ausztrál újságíró. Az ausztrál menekültügyi politika az illegálisan partra szállókat visszahajózza a tengeren Indonéziába. Korábban, míg engedték partra szállni a bevándorlók hajóit – több százan meghaltak. Amióta az új határőrizeti politika van érvényben, egyetlenegy ember sem halt meg a tengeren, és ez nagyon fontos – nyilatkozta a The Australian szerkesztője.
A jelenlegi bevándorló-krízis okát abban látja, hogy Európa vezető elitje elvesztette „nemzeti önbizalmát” ezért képtelenek megfelelően kezelni a válságot, „képtelenek felnőni a kihíváshoz”. Szerinte a határőrizet a legfontosabb: enélkül nincs szuverenitás. Ha ez működik, utána dönthet az ország „nagyvonalú gesztusokról”, befogadásról. Európa elitje nagyon negatív módon áll hozzá saját keresztény örökségéhez, „mintha állandóan elnézést akarnának kérni a múltjukért”, emiatt „idealizálják a radikálisan más embereket”. Számos bizonyíték utal arra: a kontrollálatlan betelepítés Európába kudarcos kísérletté vált. Európa a saját tradícióival szemben vált ellenségessé – szögezte le Greg Sheridan, a The Australian szerkesztője, aki az MCC meghívására érkezett Magyarországra.